Debrecen-Csapókerti Református Egyházközség
„Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre." (1 Kor 1,9)
Igehirdetések 2023-ban
Állandó gyülekezeti alkalmaink
Kapcsolat
Magvetés

Ágoston Imre vagyok, Debrecenben születtem 1980.07.22-én, Debrecenben, a Kerekestelepen élek Családommal. Jelenleg az E.on –nál dolgozom a Közműnyilvántartási csoportban. 2000-ben ismertem meg Istent, és mondtam igent az Ő szeretetére, hívására. Közben Isten egy csodálatos feleséggel, Mártival és két nagyszerű gyermekkel, Viktorral (13), és Dorottyával (5) ajándékozott meg. 2007 óta vagyunk a Csapókerti Gyülekezet tagjai. Feleségem is itt szolgál, és dolgozik a Református Szeretetszolgálat zászlaja alatt. A presbiteri tisztségemet 2011 óta töltöm be, az építési és műszaki szolgáló csoport tagjaként, igyekezvén azon a szakterületen szolgálni Istennek, amelyhez tálentumot kaptam, amelyben magam tudok lenni, és amely területre rálátásom is van. Ha a reformáció tükrében látom magamat és a szolgálatomat, akkor azt egy műholdhoz tudnám hasonlítani. Mint ahogy a NASA mérnökei, akik látják, amikor egy műhold föld körüli pályája változik, azt folyamatosan korrigálják azért, hogy a helyes pályán maradjon, és el tudja látni a feladatát, funkcióját. A reformáció számomra egy folyamatos, élethosszig tartó pályakorrekciót, kiigazítást és megújulást jelent, mely során szeretnék –akárcsak az agyag a fazekas kezében- Isten formálható eszköze lenni, és megtapasztalni azt, hogy …. aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára..” (Fil 1:6)


Bányai Mária

1948-ban születtem Debrecenbe, egy 6 gyermekes család első gyermekeként. Aktív éveimben nyomdában, mint könyvkötő dolgoztam. Szüleim római katolikusok voltak. Isten 1970-ben két hívő munkatárson keresztül vezetett a Csapókerti Gyülekezetbe, ahol akkor Kiss Anti bácsi volt a lelkipásztor. Isten rajta keresztül szólított meg, így igent mondtam az Ő hívó szavára, felismerve bűnös voltom, elfogadtam Jézus Krisztust személyes megváltómnak. Legyen ezért hála és dicsősség az Úrnak. Így az én reformációm kétszeres, katolikusból református, majd Isten újjászületett gyermeke. Bár a reformációnak jelen kell lenni egész életünkben, hisz naponként meg kell újuljunk, csak így tudunk megmaradni a keskeny úton. Amikor felkérést kaptam a jelölésre, alkalmatlanságom és egyéb kifogások jöttek, de Isten kezébe tettem és nemsokára a választ is megkaptam. Egy napi áhítatos könyvet olvasva ez volt a cím: MONDJ IGENT Az ige: Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Timóteus 1:7) A Bibliában is találunk példát a kifogásokra. Mózes arra hivatkozott, hogy nem a szavak embere (2 Móz. 4:10). Gedeon fiatalságára (Bír. 6:15). Isten nem azt nézi, alkalmas vagyok-e, mert Ő tud alkalmassá tenni, és ha elhív egy szolgálatra meg is teszi. A jelölést köszönöm, és Istenre bízom a választási döntést.

Benedek Barna vagyok, boldog házasságban élek és két gyönyörű gyermekkel ajándékozott meg bennünket az ÚR. A Csapókerti Általános Iskolában testnevelő tanárként, a Debreceni Sportiskolában labdarúgó edzőként dolgozom. Az én reformációm 2013-ban kezdődött és még mindig tart, hiszen az Istennel való kapcsolatunk folyamatos fejlődés alatt van. Addig is jelen volt Isten az életemben, de nem Ő volt az életem középpontjában. A saját emberi gyarlóságom miatt nagyon mélyre kerültem, összecsaptak a fejem felett a hullámok. Utolsó lehetőségként hozzá fordultam és Isten kiemelt ebből a mélységből és azóta is terelget azon az úton, amit Ő tervezett nekem. Sőt a bűnömet a javamra fordította, megmutatva ezzel végtelen szeretetét. Azóta is folyamatosan, lépésről-lépésre tanít, mindig megmutatva az Ő mindenható voltát. Úgy érzem, hogy presbiterré jelölésemet is az Úr készítette elő, amiért nagyon hálás vagyok.

„Szükségemben segítségül hívtam az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr” . (Zsolt 118,5)

Bodnár Eszter

Debrecenben születtem 1983-ban, házasságban élek közel három éve. A Lanope Független Biztosítási Alkusz Kft-nél dolgozom, mint ügyvezetői asszisztens. 2008-ban konfirmáltam, egy évvel később lettem gyülekezetünk tagja. 2012-ben elvégeztem a DRHE pasztorális tanácsadó szakát. Résztvevője és szolgálója voltam az ifjúsági alkalmaknak, énekeltem a kórusban és a dicsőítő csoportban. Presbiterként az ifjúságért és ének-zenéért vagyok felelős. Istennel való kapcsolatom folyamatosan változik, ahogy az élet is meg-megújul. Sokszor erős, majd kételkedő a lelkem, de „Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én erősségem te vagy, oh Isten, mindörökké.” (Zsolt. 73,26)

Földi Balázs

1977 januárjában születtem Debrecenben egy 2 gyermekes, nem hívő család második gyermekeként. Általános és középiskolai tanulmányaimat is itt végeztem. Tinédzser koromban nem tagadtam meg Istent, de nem volt vele kapcsolatom. 2004-ben ismertem meg társam Krisztinát, akivel boldogan élünk együtt 13 éve. Vele voltam először templomban. Ő a Munkácsi Református Gyülekezet aktív tagja volt. A Csapókerti Gyülekezethez először 2010-ben volt szerencsém, kislányom Viktória keresztelése során. 2015 tavaszán költöztem családommal a Csapókertbe, azóta igyekszünk aktívan részt venni a gyülekezet életében. Az én reformációm 2015-ben kezdődött kisfiam, Péter keresztelése alkalmával. Ekkor Lakatos Zoltán lelkipásztorunk meghívására vettem részt a konfirmációra felkészítő alkalmakon, melyen csodálatos  élményekkel gazdagodtam, ahol igaz barátokra és testvérekre leltem a közösségben. 2016 tavaszán konfirmáltam és keresztelkedtem. Isten közelségének és munkásságának köszönhetően egyre fontosabbnak éreztük, hogy áldását kérjük 12 évvel ezelőtt kötött házasságunkra.

"Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi." (2Krón16,9)

Kiss Attiláné Király Gabriella vagyok, 1946. október 31-én születtem. Nyugdíjas vagyok. Az én reformációm születésem napjával elkezdődött. A boldog gyermek évek után jött néhány év az ifjúság kihívásaival, buktatóival, nehézségeivel. Akkor még nem tudtam, hogy van egy kiváltképpen való út, amely mindenki számára elérhető. Azonban Isten kegyelme és kimondhatatlan szeretete elvezetett a kereszthez, ahol megláthattam bűneimet, nyomorúságaimat és elveszett voltomat, de egyben a szabadulás lehetőségét is akkor ha elfogadom, hogy Jézus Krisztus értem is adta az életét. Egy énekíró így fogalmazta meg:

"Azóta véle járok, szívem csak néki él.
Csodás lényét megértem Szentlelke fényinél,
Örök éltem sem lesz elég
Zengnem az Ő dícséretét.
Kéz amely kerestél, szív amely szerettél,
Vér mely eltörölted bűnömet,
Mindörökre áldva légyetek."

Megpróbáltam ezen az úton járni, és szeretném ezután is Őt dicsérni, magasztalni és szolgálni.

Kocsis Sándorné

1953. április 8-án születtem Nyírgyulajban. Református keresztségben részesültem, s szüleim ennek szellemében neveltek húgommal együtt, 1967-ben konfirmáltam. Lelkészünk már a „gyerek Bibliaórá”-tól fogva formálta, alakította hitemet, ami azóta is formálódik, mélyül. Iskoláim  befejeztével matematika-fizika szakos tanárként dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. 1978-ban kötöttem házasságot, férjem, Kocsis Sándor szintén református vallású. Az ÚR 2 leánygyermekkel áldott meg. Lányaim (Éva és Erika) már családot alapítottak, és Évit is 2 leánygyermekkel áldotta meg az ÚR. A Csapókerti Gyülekezetbe a 90-es évektől járok, a presbitériumnak 18 éve vagyok tagja, 12 éve pedig gondnoka. Hiszem,  hogy Szent Lelkének munkálkodása juttatott el és segített, hogy gyülekezetünk aktív tagja lehessek. A sok-sok istentisztelet, csendes hetek, a Biblia folyamatos olvasása, beszélgetések során egyre inkább tisztult, mélyült a hitem; látom, „jónak lenni jó”, szükséges is, de nem elegendő (bár még ezen a téren sem érzem magam tökéletesnek!). A Szentírás olvasása, magyarázatának hallgatása során beláttam, hogy Jézus Krisztus megváltó áldozata révén, csak Őreá tekintettel, részesülhetek az Atya kegyelmében. Mindezért és mindenért egyedül Istené a dicsőség, aki úgy szerette az embert, hogy Egyszülött Fiát adta értünk, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen.

Kozma József vagyok, 1958. 05. 17-én születtem. Jelenleg a szüleimtől örökölt tanyán, házasságom felbontása után egyedül élek. Gyermekeim családosak, három unokám van. A Csapókerti Gyülekezet tagja, és két ciklus óta presbitere vagyok. Újra jelölést kaptam, amit azért vállaltam, hogy egyéni képességeimmel javára legyek a gyülekezetnek. Ahol tudok, segítek. „Aki a jót teheti, de nem teszi, bűne az annak.” Az elmúlt ciklusban az építési bizottságban tevékenykedtem, szerintem ez felel meg leginkább képességeimnek.

Kovács Imre

Kompár Ferencné Szabó Erzsébet vagyok. Debrecenben születtem 1947. 01. 13-án. Szüleim, nagyszüleim egyszerű földművelő, szorgalmas, református, templomba járó, Bibliát olvasó emberek voltak. Két testvéremmel Hajdúsámsonhoz közeli tanyán nőttem fel, megismerve a tanyavilág szabad, tiszta, becsületes, dolgos légkörét. Édesapám halála után édesanyámmal Debrecenbe költöztem és 1967-től a Csapókertben élek. Iskoláim elvégzése után a Társadalombiztosítási Igazgatóság dolgozója lettem, és szeretett munkahelyem 35 évig dolgoztam, Abban a kivételes kegyelemben is részesültem, hogy édesanyám élőhitű Isten gyermeke volt, így az én „reformációm” már gyermekkoromban elkezdődött. A kemény 1950-es évek, majd az 1956-os forradalom után evangélizációs sorozat és ébredési hullám indult el az országban, így Hajdúsámsonban is. Az Úr Jézus szelíden hívó szavát 13 évesen hallottam meg. A boldog gyermekévek után sajnos nem Isten akarata szerinti házasságot kötöttem, és egy nehéz terhet, súlyos igát ettem a vállaimra. Házasságunkat Isten két egészséges gyermekkel ajándékozta meg. Rossz döntésem következménye lett egy életem végéig tartó súlyos betegség is. Házasságom 30 éve alatt Isten szeretete, őrizete, védelme tartott meg, áldom az Ő nevét, hogy nem mondott le rólam. Ezeket az éveket sok fájdalmas könny, könyörgő, hálaadó imádság keretezte be. Gyermekeim felnőttek, családot alapítottak és nagymamaként 5 kedves, szeretett unokának örülhet a szívem. Rokkantásig nyugdíjas lettem 1999-ben, és férjem is ebben az évben halt meg. Édesanyám 2001-ben költözött el mennyei hazájába. Tevékeny életem munka, feladat nélkül maradt, és ekkor Isten megajándékozott a Csapókerti Gyülekezettel. Rendszeresen kezdtem járni a hétköznapi alkalmakra is, és szolgálatot is bízott rám Isten, sőt 6 évvel ezelőtt jelölést kaptam a presbiteri tisztségre is, melyet alázattal és örömmel fogadtam el. Az első ciklusú megbízatás után, mert újra jelölt a bizottság, úgy gondoltam, hogy az Úrnak szolgálni örömmel, alázattal és hűséggel nagy megtiszteltetés. Nagy öröm számomra, hogy a reformáció 500 éves évfordulójához, a 450 éves, a 400 éves évfordulókhoz kapcsolódhat születésem 70. évfordulója is. Legyen áldott érte az Ő szent neve. Egyedül Istené a dicsőség!

László Ilona vagyok, két gyermek édesanyja. Nyugdíjas éveimet töltöm a könnyűipartól. Két unokám van, a harmadik hamarosan megérkezik  Isten áldásával. Az első presbiteri tisztségem letelt, az elmúlt hat évet Isten drága szeretetében töltöttem úgy, hogy megtapasztalhattam a testvéri közösséget, és egy új életformát.  Az elmúlt hat évben sok csodálatos élményben volt részem, és sok szolgálat jellemezte, amire hálaadással gondolok vissza.  Ez az év, amely a Reformáció éve is, hiszen 500.évfordulóját ünneplik a reformátusok szerte a világban. Megtiszteltetés volt számomra, hogy ez alkalommal az új presbiteri ciklusban is szolgálhatok. A reformációt magamra értve is szükségét érzem, hogy változzak, formálódjak egyszóval többre legyek képes. 

Jelszavam: "ma ott szolgálom az Urat, ahol éppen vagyok."
Szolgálom önként, szeretettel, és hálából, hiszen ez mind nem sok azért, amit értem tett drága Urunk.
"Jó akarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek."

Drága Úr Jézus kérem a Te áldásodat a szolgálataimra, de csak akkor ha Te is úgy gondolod, hogy méltó vagyok rá. Te tedd áldottá és alkalmassá, a következő hat évet, hogy a szeretet, a tisztelet, a testvéri közösség új értelmet kapjon, hogy a megújult tisztségben valóban neked szolgáljak minden vonatkozásban.                                 

Okozz örömöt, hadd legyen boldogabb a másik, kinek lényéből az öröm rád visszasugárzik.

Dr. Lőcsey Lajosné vagyok. Hajdúnánáson születtem református családban, öten voltunk testvérek. Megkeresztelésemet követően itt is konfirmáltam. Iskoláimat az érettségivel bezárólag szintén Hajdúnánáson fejeztem be. Tanulmányaimat Debrecenben és Budapesten folytattam. Ezután az egészségügyben helyezkedtem el és később – férjemmel közösen már a Debreceni Orvostudományi Egyetemen – az egészségügyi ellátásban töltöttünk el közel negyven évet. Ebből két évet Jemenben - a családdal együtt - egy kórházban dolgoztunk. Két lányom és három unokám van. A szüleimtől örökölt református hitemet követtem és férjem halála után Isten megszólított: „ Ne félj, mert én veled vagyok ne csüggedj, mert én vagyok Istened ! Megerősítelek meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. /Ézs 41,10/ Munkámmal Isten országát szeretném építeni és cselekvő hittel szolgálni az Ő dicsőségére. Az én reformációm: A Szentírást olvasva ismertem fel, hogy 500 év alatt sem változott a lutheri és egyházi tanítás a Szentírásról. E szellemben szeretnék szolgálni tiszta szívvel, szeretettel és alázattal, azon a helyen - és közösségben – amit Isten jelölt ki számomra.

Paksi Marianna vagyok. 33 évvel ezelőtt, Gyulán születtem. Szüleim nem élnek az Úrral, de édesanyám mindig mondta, hogy meg kell keresztelkedni. Ezért hittanra jártam és a helyi római katolikus misékre, minden vasárnap. Szerettem az alkalmakat, tetszettek a történetek, de az Urat nem fogadtam be. Így, nem is keresztelkedtem meg. Úgy éreztem, hit nélkül nincs értelme. 18 éves koromban Budapestre költöztem és 11 évig ott éltem. Majd 2013-ban Debrecenbe hívott az Úr. A párom, Zsolti által megérintett, így ősztől már ide, a Csapókerti Gyülekezetbe jártunk istentiszteletre és felnőtt konfirmáció előkészítőre. Az I. Nemzeti Evangelizáció alkalmával pedig kijelentette magát nekem. 2014-ben keresztelkedtem és konfirmáltam és úgy érzem, igazi testvéreket találtam itt! Az én reformációm az, hogy az Úrral való élő kapcsolat által egy lesújtó halál vagy egy komoly betegségben is igazi békére tud lelni az ember. Korábban én is feltettem a „miért?” kérdéseket, ám az Úr munkálkodása által azt vettem észre, hogy a súlyos problémákban már nem keresem a válaszokat a miértekre. Elfogadom az Úr döntéseit és bízok benne, mert átadtam neki az életem irányítását. Nem ment ez könnyen, de napról napra, lépésről lépésre erősödött és erősödik a hitem. Fontosnak tartom, hogy az Úr mellett kiálljak, hogy az Úr igéjét mások is meghallják, még akkor is, ha ez akár naponta hátrány nekem… Persze,  ez csak a földi életben az!
Ma már tudom  hogy az Úr jobban szeret engem, mint a saját családom, és istentiszteletek alkalmával olyannyira érzem a szeretetét, hogy többször sírva hallgatom az igét. Az életem oly nagy fordulatot vett, mióta az Úr zörgetését meghallottam és befogadtam Őt, hogy szinte hihetetlen a külső és belső változás, amit véghezvisz az Úr.
Nélküle nem lettem volna képes újra az iskolapadba beülni évekre, nélküle nem tudtam volna lelkileg fejlődni, sőt, nélküle nem tudom elképzelni már egy napomat sem! Nem mondom azt, hogy bűntelen lettem, hiszen naponta bukom el, de tudom, hogy az Úr megsegít, és folyton tanít azért, hogy beteljesítse célját velem! Rengeteg tanulásra van még szükségem, de minden napon, amikor elgyengülök, az az ige jut az eszembe, amelyet az Úr a keresztelésem alkalmával adott nekem: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer. 29,11)

Végezetül pedig, nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy a presbiteri választáson jelölt lehetek, mert az Urat imádságban kértem, hogy mutassa meg az utat, hogy a gyülekezet hasznára lehessek. Azzal pedig, hogy bekerültem ebbe a csapatba, az Úr ismét megmutatta, hogy nem csak meghallgat minket, de azonnal segít is nekünk! Ő, az igazi Édesapa!

Piros Ferencné vagyok, Nyíradonyban születtem három gyermekes katolikus családban. Ott kereszteltek meg, ott voltam első áldozó. Fiatalon jártam más gyülekezetben is, kerestem a helyem, amit megtaláltam itt a református gyülekezetben. Megtetszett az igehirdetés egyszerűsége és szépsége. Házasságot is református templomban kötöttem. Született két fiam, itt keresztelték meg Tamást és itt konfirmált mindkét gyermek a Csapókerti Gyülekezetben. A nyolcvanas évek elején Mátraházán egy konferencián megszólított az Úr. Azzal az igével: "Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes." (5.Mózes 32:4) Erre az igére építkezem, benne bízom. Kérem, hogy tegyen az Úr áldássá szeretteim, munkatársaim, és a gyülekezet számára. Az Úrtól kapott feladatomat becsülettel, szeretettel szeretném végezni, mint a civil életben a DOTE élelmezésén 42 évig. Isten ajándéka, hogy megélhettük az 500 éves reformációt az nem változott, nekünk kell megújulni, hitben erősnek maradni és tovább menni a cél felé. Az én reformációm megerősít és megtart engem az Úrban mindenkor.

Potyók Áron A Hold utcában lakunk, három gyerekünk közül már csak a legkisebb van velünk, ő egyetemre jár. Két unokánk van, így megtapasztalhattuk a nagyszülői örömöket is már. A Csapókerti Gyülekezettel szorosabb kapcsolatunk a gyerekek megkeresztelésétől van. A feleségem nagymamája is presbiter volt a gyülekezetben, ezért választottuk ezt a gyülekezetet. Életem során nap, mint nap megtapasztaltam Isten élő és megsegítő jelenlétét. Számomra nem kérdés a Bibliában leírtak igazságtartalma. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és ezáltal Jézus Krisztus által testvérek. Továbbra is vallom azt az álláspontomat, amit korábban egy Magvetés cikkben leírtam, miszerint egymás segítése és nem hátráltatása, ami előre visz és mindenkit egyesíthet, mindenkinek az életét szebbé, jobbá teszi. Az én reformációm, visszagondolva az elmúlt évtizedekre, úgy gondolom, a gyerekeink megkereszteltetésével kezdődött. A szülők elmondanak ott egy fogadalmat, és ez a fogadalom tudatosul az emberben, akkor kaput nyit a Léleknek, ami elkezd munkálkodni. Nincs látványos változás az életemben, de attól a pillanattól kezdve egy irányba haladtam. Hiszem, hogy együtt többre jutunk, mint egyenként összesen. Hiszem, hogy Jézus Krisztus által Isten valóban ott van, ahogyan azt az alábbi igében olvashatjuk: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20)

Szabó Máté vagyok. A keresztséget 36 éve kaptam a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő református templomában. A rendszerváltás idején Debrecenbe költözött a családom, innen a Hosszúpályi Református Egyházközségbe jártunk, ott is konfirmáltam, majd a Debrecen Homokkerti gyülekezet következett. Feleségemmel 12 éve vagyunk házasok, azóta vagyok a Csapókerti gyülekezet tagja. Gyermekeinket, Bencét , Hannát, Csengét is ebben a közösségben kereszteltettük. A nagyobbak itt járnak iskolába, legkisebb még csak 2 éves, még otthon nevelkedik a jobbik felem segítségével. Isten kegyelméből az előző 6 éves ciklusban már volt lehetőségem presbiterként segíteni a gyülekezet életét, főleg műszaki területeken közreműködve, ezt szeretném továbbra is folytatni. Korábban főleg társasházak, az utóbbi 9 évben főleg autópályák építésével foglalkozom főként mérnöki, részben gazdasági munkakörben. Jelenleg olyan kegyes helyzetben vagyok, hogy az eddigiektől eltérően az otthonunk közelében végezhetem az M35 autópálya Debrecen elkerülő szakaszán, így több időm marad a családi és gyülekezeti életre.

Tóth Mária vagyok, a hajdú-bihari kisközségben, Hencidán láttam meg a napvilágot. Itt koptattam az általános iskola padjait. Dr. Szabó Andor lelkipásztor koordinálásával vettem részt kisgyermekként vasárnapi gyermekórákon, majd vallásórákon és lelkiismeretes felkészítésével kamaszként tettem konfirmandusként fogadalmat.1971-ben kerültem Debrecenbe. Középiskolai  tanulmányaim az Erdey-Grúz Tibor Vegyipari Szakközépiskolában zajlottak, ennek befejeztével a  munkát 1975-ben a BIOGAL gyógyszervizsgáló laboránsaként, majd technikusaként kezdtem, a 40 éves szolgálati idő leteltével, mint TEVA dolgozó mentem  nyugdíjba 2 évvel ezelőtt.  Két felnőtt korú  gyermekem van. A Csapókerti Gyülekezetbe 1992 óta járok, presbiterként 12 évet szolgáltam, amiért ezennel is köszönetet mondok elsősorban a Teremtőnek, hogy erőt adott és a kedves Testvéreknek, hogy bizalmat szavaztak és támogattak a helytállásban. A reformáció számomra ma a mindennapi hitben és Jézus Krisztus követésében való megújulást  jelenti az 500. és a 450. év fényében.

Vágó Sándor vagyok, 38 éves, asztalos. Feleségemmel most várjuk negyedik gyermekünket. A református egyházhoz egészen gyermekkorom óta kötődöm, először a Hosszúpályi Gyülekezet, majd a Debrecen-Homokkerti gyülekezet révén. A Csapókerti gyülekezetnek immár hat éve vagyunk tagjai. Reformátusként fontos számomra, hogy Isten Igéjét tisztán, érthetően hallhassam a templomban, lehetőleg olyan formában, amit a mindennapokban is hasznosítani tudok. Szintén fontosnak tartom, hogy a gyülekezet tagjai ismerjék egymást, szükség szerint segítsék is egymást, a családok egymás hite által is épüljenek. Úgy gondolom, Isten mindenkinek más-más területen adott ajándékokat, tehetséget, és akkor működhet jól egy gyülekezet, ha mindenki saját területén munkálkodik, segít. Ahogyan eddig is elsősorban gyakorlatias területeken vettem ki részem a gyülekezeti szolgálatból, úgy a továbbiakban is ezt teszem, függetlenül a választás eredményétől. De mindenesetre köszönöm, hogy a presbiteri tisztségre jelölni alkalmasnak találtak.

Vécseiné Dóka Melinda

44 éves vagyok. Tizenöt évvel ezelőtt költöztünk a Csapókertbe, ahol azóta is élünk férjemmel, Tiborral és három gyermekünkkel. Azóta tartozom a csapókerti gyülekezethez. Istennel való szorosabb kapcsolatom első gyermekünk születésével tehető egy időre. Ekkor fogadtam el azt a kegyelmi ajándékot, melyet minden ember számára kínál a mi Urunk. A reformáció számomra: Életünk sok területén szükség van a folyamatos megújulásra. Változnak körülményeink, változnak az elvárások. Testünk is napról-napra megújul. Ugyanígy szükséges lelkünknek is a folyamatosan megújulás. Ez csak úgy lehetséges, ha nem csupán magunk csendességében éljük meg hitünket, hanem gyülekezeti közösségben is épülünk és igyekszünk tovább adni azt, amit mi már megtapasztalhattunk. A gyülekezetben jelenleg az alapítvány kuratóriumában és a Magvetés újság szerkesztőségében igyekszem szolgálni. Az én vágyam keresztyén emberként továbbra is az, hogy egyen-egyenként és gyülekezetként is tudjuk azt vallani: Célunk Jézusban az, hogy oly módon megragadjuk Isten kegyelmét, hogy a szeretet és öröm, amit megtapasztalunk, ragályos legyen, szétáradjon a körülöttünk levőkre, és vágyat ébresszen bennük, hogy csatlakozzanak a mi családunkhoz – Isten családjához.

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” /1Kor13,1-2/

Vitányi Róbert vagyok. Makkoshotykán kereszteltek, Tiszadobon konfirmáltam. Nyíregyházán jártam főiskolára és Budapesten volt az első munkahelyem. Laktam Gödöllőn és Sajószentpéteren is. Jelenleg Debrecenben dolgozom és itt is élek. 2010-ben házasodtunk össze Edittel. Nagyfiamat Milánt, a Nagytemplomban keresztelték, kisebb fiam Áron pedig már a Csapókerti Gyülekezetben részesült a keresztség sákramentumában. Számomra a fiaim és a feleségem a legfontosabbak, ha nagyon röviden kellene jellemeznem magam, akkor úgy fogalmaznék, apa vagyok és férj. Amikor Debrecenbe költöztünk, a Nagytemplom volt a „logikus” választás. A Csapókerti Gyülekezetet a szívünkkel választottuk, írom ezt az egész családom nevében. Talán a rövid bevezetőből is kitűnik, átéltem az útkeresést. Mostanra megállapodtam. Hálát adok Istennek, amiért idevezetett. Türelmes, megértő, őszinte szeretetet kapunk a testvérektől. A gyülekezeti alkalmakról ezt visszük haza, a saját otthonunkba. Az otthonukba, ahová bizony beszűrődik ez a barátságtalan, érzéketlen világ. „Ez a világ elveszett, de örvendjetek, mert Jézus megszületett”. Nem pontosan idézem, de ebben a mondatban benne van az a csodálatos dolog, hogy nem kell félnünk, miénk az Üdvösség! Tudom, hogy Isten országát itt a földi életben is építjük. Arra azonban nem gondoltam, hogy gyülekezeti tisztség betöltésével is végezhetem a szolgálatomat. A felkérést követően az öröm mellett ott volt bennem az aggódás, alkalmas vagyok én erre a feladatra? Isten mindig iránymutatást ad, ebben az esetben sem volt másképp. Amikor találkoztunk a jelölt-testvérekkel, az üres széken ott volt a válasz a kérdésemre: „Ne gondold, hogy máshol könnyebb, hogyha nehéz próba ér. Urad tudja, átsegít majd győzelmesen, csak ne félj!” Az aggodalmat felváltotta a nyugalom, eszembe jutott, az Úr imádságában is benne van: „legyen meg a Te akaratod”. Nekem a reformáció azt jelenti: jobbító szándékú változtatás, megújulás Istenben. A presbiteri jelöltségemet ugyanúgy értelmezem, mint a reformáció szót. Az életemben bekövetkező változás jobbító szándékú, mert közelebb visz Istenhez és ezáltal az emberekhez.